2011. január 23., vasárnap

Újra köztetek...:D

Kellemes vasárnap estét Nektek! Újra itt vagyok. Új év, új célok, fogadalmak sehol, mert hiszek abban hogy ha elhatározom, akkor magam miatt teszem, ha pedig megfogadom, azzal csak csalódást okozhatok, ha még sem úgy alakul.
Párom, és még két vállalkozó kedvű fiatal anyuka csatlakozott a reg-enor kúrához a hét elején. Hamarosan eredményekről is beszámolok. Én, és a régiek közül 3 ember szintén újra elkezdtük. Én jól birom, mert ugye nem ma kezdtem... :D A többiekben meg egyszerűen tartom a lelket.
A mai receptem egy mai, azaz vasárnapi merénylet! :D
Készítettem, egy finom fűszeres fasirtot, röszti burgonya lepénnyel.

Fűszeres fasirt, röszti burgonya lepénnyel:

Volt itthon nagyon apróra összedarált sertéshusim, így ez lett belőle. Kezdtem azzal hogy egy pici fej vöröshagymát, egy nagyobb gerezd fokhagymával, kevés sóval, 1 egész tojással, egy kevés majorannával, és petrezselyemmel, és egy kávés kanálnyi mustárral alaposan összeturmixoltam, úgy hogy homogén masszát kajunk. Én tettem bele egy kevés csicseriborsót, természetesen leve nélkül, egy fél konzervdoboznyit, majd ezt is beleturmixoltam.
A husi fél kiló volt, amibe alaposan belekavartam a fűszeres masszát, és hogy ne legyen nagyon lágy, tettem hozzát lepirított zsemlemorzsát, csak amennyit felvett. Mivel oljat nem használunk, és zsiradékból is minimálisat, így nagyon vékonyra szeletelt, majd kockázott húsos bakont lepirítottam serpenyőben, ami azért volt jó, mert ezen a zsiradékon ki tudtam sütni a fasirtot, amibe előtte belkavartm a ropogósra sült szalonna darabkákat is. Egy tipp: Ha a fasirtokat formázzuk, ilyen esetekben legyünk figyelemmel arra hogy mivelnagyon kevés a zsiradék, mindíg lapos korongokat formázzunk, hogy biztosan átsüljön, mielőtt megégne.
Amíg sül, reszeljünk le 3 nagyobb fej burgonyát, nagy lyukú reszelőn, és reszeljünk mellé pépesre egy pici fej hagyma felét, és 1 fej fokhagymát. Pici só, pici bors, 1 tojás, és természetesen mielőtt ezeket hozzáadnánk, a burgonya levétnyomkodjuk ki.
Jól kavarjunk minden hozzávalót össze, és adjunk hozzá kevés majorannát, és szintén keveset a szines fűszerpaprikából.
Szintén nagyon lapos korongokat formáljunk, és lehetőleg minimális zsiradékon, nem olajon, nem vajon, hanem zsíron, hirtelen süssük ropogósra.
Hamar elfogyott, így gondolom nem lett rossz. ahogy az a képen is látszik, friss zöldségeket fogyaszthatunk hozzá.
Íme a kép:
Jó étvágyat mindenkinek, és mindenkit biztatok arra hogy főzzön minél finomabbakat, úgy hogy az reg-enoros legyen. Ha van kérdés, van válasz, szivesen segítek, írjatok nyugodtan. Holnap jelentkezem ismét receptekkel, további szép estét!